Az általunk vezetett csoportok módszertanukat tekintve klasszikus önismereti pszichodráma csoportok.
Az integrál előtagot csak megkülönböztetésként használjuk itt a weboldalon két okból. Egyrészt úgy érezzük, hogy jól kifejezi, hogy csoportunk nyitva áll mindenki számára fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre tekintet nélkül minden érdeklődőnek. Másrészt kifejezi, hogy mindkettőnk számára fontos gondolati keretet jelent Ken Wilber integrál elmélete és az erre épült integrál pszichológia. Ebből a nagyon szerteágazó elméleti háttérből ami a drámacsoportok szempontjából lényeges, az annyi, hogy egy emberre úgy tekintünk, mint akinek van teste, elméje, lelke és transzcendens része és ezek mindegyike egyaránt fontos és egyedi. A csoportra pedig úgy, mint ahol a tagok kapcsolódhatnak egymáshoz ezen szintek mindegyikén. A pszichodráma csoportban minden rész megjelenhet, de a fókusz elsősorban a lélek és az elme egyensúlyán, fejlődésén és gyógyulásán van. Az integrál előtaggal azt szerettük volna kifejezni, hogy bár a pszichodráma csoport fókusza ezeken van, de közben figyelünk a testre és a transzcendens részre is. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy egyrészt figyelünk a keretekre, tartunk megfelelő időkben szüneteket, bármilyen testi gond vagy szükséglet behozható a csoportba és fontos akkor is, ha amúgy lelki, érzelmi, pszichológiai témák vannak a középpontban. Másrészt a csoportban nyitottak vagyunk vallási, spirituális élmények, gondolatok és érzések behozatalára, megosztására is. A nyitottság és a biztonság egyensúlyának megteremtéséhez a Ken Wilber által kidolgozott elméletek és rendszerek nyújtanak erős keretet. Amennyiben többet szeretnél megtudni az integrál elméletről vagy Ken Wilber munkásságáról, akkor javasoljuk, hogy látogass el az Integrál Akadémia weboldalára. Gánti Bence, az Integrál Akadémia alapítójának és vezetőjének tömör összefoglalóját az integrál elméletről ITT találod, ha pedig igazán mélyre ásnál a témában, akkor ITT találsz egy hosszabb oktatóvideót Gánti Bencétől az integrál pszichológia mélységeiről.
0 Comments
Leave a Reply. |